Fakanállal vettük be Sümeget

Vissza

Füstölgő tűzrakások, fortyogó bográcsok, titkos recepttel készült fűszerek és jókedvű újságírók minden mennyiségben. Vadat is, halat is főztünk a pünkösdi hétvégén Sümegen, a Servus Vadpörkölt és Halászléfőző Európa Bajnokságon.

Mindig is tudtuk, hogy a sümegi az ország egyik legszebb fekvésű vára. Már azt is tudjuk, hogy a sümegi emberek a legkedvesebbek közül valók. Azt viszont csak remélhetjük, hogy Padányi Bíró Márton valaha volt veszprémi püspök elégedett mosollyal tekintett le fentről ránk újságírókra, akik kedvenc palotája udvarán próbáltuk megalkotni életünk legjobb főztjét. Pénteken halászlét, szombaton pedig vadpörköltet.

főzőverseny

Vérre menő küzdelem folyt

A mostani megmérettetésen a tavalyi szelestei és az idei siófoki országos bajnokságról bejutott legjobb 20 páros – köztük lapunk, a Kapos Extra csapata – mérkőzött meg egymással. 

Az idő remek, a hangulat fergeteges volt. Csupán ellenfelek, nem pedig ellenségek voltunk. Ahol tudtunk, segítettünk egymásnak: fát aprítottunk, gyújtóst, fűszert adtunk egymásnak, sőt, időnként táncra is perdültünk. Azért valljuk be, ez utóbbiban azért oroszlánrésze volt a rendezvény egyik fő szponzorának, a Servus Pálinkának is. 

A zsűri külön pontozta a két nap versenyszámait, amelyből megszületett az összesített eredmény. Első helyezett a Rádió 1, második a TV2 Mokka csapata Joshi Barattal az élen, harmadik a Radio Baranja lett. Csapatunk a középmezőnyben, pontosabban a 9. helyen végzett. Valljuk be, azért ez nem bajnoki helyezés, ám ha úgy fogalmazunk, hogy 11 csapatot megelőztünk, máris másnak látszik a leányzó fekvése. Végül is újságírók lennénk! Minden csak megfogalmazás kérdése... :)

Forrás: